* Borka Jane Williams szemszöge *
Természetesen dolgozni rohantam, ugyanis kell a meló Bear-nél. Hogy miért ilyen fontos Ő? Apa miatt...
Mikor megérkeztem, kipattantam a kocsimból, majd berohantam. Ledobtam a táskámat a szokásos helyre és beálltam a pultba.
Olyan 11 óráig nem történt semmi izgalmas, csak minden ment a megszokott formájában, majd rájöttem, hogy fölösleges Bear-nek dolgoznom.
Hiszen nem mentette meg Apát és már nem is tudja. Meg sem próbálta, viszont a lelkiismeretem tartott vele. Hirtelen felpattantam, felkaptam a táskámat és szó nélkül leléptem. Beültem az autómba és szakadni kezdett az eső is.
Úgy éreztem, már jó úton járok az életemben, viszont Louis-t nem tudtam hová tenni. Aranyosakat mondott és valóban vonzó férfi és be kell valljam, hogy mióta kedves velem, egészen megkedveltem, de valahol ez az egész sántít nekem. Én elméletileg a barátnője vagyok titokban, de nem tudom mi ez az egész... Nagyon jó volt, hogy életemben először egy férfi így foglalkozott velem, de ugyanakkor meglepett, hogy Louis így érez.
Mikor megérkeztem nagyot sóhajtottam, majd valaki hirtelen szinte kitépett az autómból és neki nyomott.
- Jane! - üvöltött rám Bear. - Mi a jó szart mondtam neked ma?! Nem mész el szó nélkül!
- Hagyj békén! - próbáltam szabadulni a kezei közül, de nem tudtam.
- Hogy is hívott apukád nagyon régen? - vigyorodott el gonoszan. - Angyalka? - vigyorgott, mire kicsordult egy könnyem, de ideges voltam csak.
- Őt ne rángasd bele! - üvöltöttem rá teli torokból.
- Tudod, az angyalok a mennybe jutnak! - húzott elő egy pisztolyt, majd azzal támasztotta meg alulról az állam.
- Menj a pokolba! - üvöltött rá valaki, aki nagyon ismerős volt, majd megütötte, így a főnököm a földre esett.
Louis volt, mire megnyugodtam. Még mindig az autómnak nyomódva álltam és remegtem. Louis nem hagyta abba, letérdelt mellé és amíg eszméleténél volt, ütötte. Már majdnem agyon verte, de megállítottam.
- Louis, állj le! - fogtam meg a karját.
- Meg akart ölni téged! - nézett a szemembe idegesen.
- Tudom, de... - motyogtam és egy könny folyt le az arcomon. - Segíthetett volna...
- Miben? - kérdezte Louis értetlenül, mire sóhajtottam.
- Nem fontos. - motyogtam.
Louis sóhajtva állt fel, majd elém lépett. Óvatosan megfogta az arcomat, majd kényszerített rá, hogy a szemébe nézzek.
- Soha többet ne menj a közelébe Kincsem. - puszilta meg a homlokom.
- Te ezt komolyan gondolod? - kérdeztem halkan.
- Komolyan szeretlek. - mosolyodott el és megfogta a kezem.
- Ezt nagyon nehéz elhinni... - motyogtam és lehajtottam a fejem. - Egy cseppet sem illünk össze, ráadásul Én soha nem gondoltam volna rólad, hogy valaha is barátnőt akarsz majd, vagy ilyesmi...
- Magamnak is nehéz volt bevallani. - fogta meg a kezemet aranyos mosollyal, majd egy óvatos puszit hagyott rajta. - De nagyon szeretném, hogy valóban az enyém legyél. - húzott közelebb magához, majd a kezével az egyik kezemet a vállára helyezte, majd a másikat is Ő az övéit, pedig a derekamra.
- Biztos vagy benne? - kérdeztem félve.
- Miért nem szeretnéd elhinni, hogy szükségem van rád? - kérdezte mosolyogva.
- Mert nem olyan lány vagyok, aki mellett szívesen vonulnak a férfiak, sőt! - motyogtam.
- Gyönyörű vagy! - nyomott óvatos csókot a számra.
- Ezt muszáj a főnököm hullája mellett megbeszélnünk? - kérdeztem szórakozottan.
- Nem. - rázta a fejét. - Kapaszkodj a nyakamba és ugorj!
- Biztos, hogy nem! - ráztam a fejem határozottan. - Nem fogsz elbírni!
- De el foglak! - bólogatott.
- Louis! - toltam el magamtól. - Nem engedem!
Ő csak sóhajtott, majd mindketten elindultunk a házba.
Gyorsan besiettem a szobámba, majd lezuhanyoztam. Becsavartam magam egy törölközőbe, majd a szobámba mentem.
Pizsamát kerestem, majd mikor megtaláltam felkaptam és gyorsan áttöröltem még utoljára a hajam, ami természetesen még vizes maradt, de már nem zavart. Leszaladtam a lépcsőn, majd a konyhába mentem.
- Nincs kedves főzni? - kukucskált be mosolyogva Matt, mire sóhajtva néztem rá.
- Mit ennél? - mosolyogtam rá.
- Nem tudom... - gondolkozott el. - Te?
- Nekem mindegy. - rántottam vállat.
- Mit akartok enni? - üvöltött a fiú a konyhaajtóban.
Egyszerre jött a válasz: pizza.
- Rendeljetek. - rántottam vállat, majd felültem a pultra.
- Mit eszel? - nézett rám Dylen, amikor kiért a konyhába.
- Nem tudom! - feküdtem el a pulton fáradtan, majd ásítottam egyet, majd csengettek.
Nem tudtam ki nyitott ajtót, de arra rögtön rájöttem, ki érkezett.
- Hol a Tündérke? - hallottam Hazza hangját, mire elmosolyodtam.
- A konyhában. - nevetett Will, majd megérkezett Louis, William és Harry is a konyhába.
- Mindig itt alszol? - nézett rám nevetve Hazz.
- Természetesen. - bólogattam mosolyogva, majd felültem.
Én a karjaimmal felé nyújtózkodtam, mire meglepetten nézett rám.
- Csak nem Jane akar megölelni?! - csodálkozott. - A lány, aki utál ölelkezni?! - kérdezte vigyorogva.
- Ne pofázz, hanem told ide a segged, mielőtt meggondolom magam! - forgattam meg a szemem, mire elém lépett.
Én mosolyogva öleltem át a nyakát, majd belefúrtam az arcom.
- Milyen érett felnőttnek lenni? - kérdezte Harry, mire kuncogtam.
- Így is mindenki kislányként kezel! - kuncogtam.
- Igen, mert van benned valami, ami olyan kis kislányos bájt ad! - magyarázta vigyorogva Dylen.
- Álmos kislány vagy? - kérdezte tőle Hazza mosolyogva.
Én csak mosolyogva hümmögtem és bólogattam.
- Akkor gyere! - mondtam, majd a fenekem alá nyúlva megfogott mint egy kisbabát, mire a lábaimmal átkaroltam a csípőjét.
- Mondd, minden lányt így viszel a szobádig? - kuncogtam.
- Miért? - kérdezte szórakozottan.
- Csak mert cseppet sem kényelmes. - nevettem. - Legalábbis olyan, mintha egy kisbaba lennék.
- Mert kisbaba vagy! - puszilta meg a fejem.
- Nekem természetesen nem hagytad, hogy behozzalak! - nézett rám Louis mérgesen, de közben félig mosolygott, mire az arcomat Harry vállába fúrtam.
- Miért akartad Te Őt így behozni?! - nézett rá mérgesen Hazza.
- Csak játszottunk. - kuncogtam.
- Hogy érted? - nézett rám Harry, mire elhúzódtam tőle és a szemébe néztem.
- Homokvárat építettünk! - vigyorogtam rá, mire megforgatta a szemét, de tartott tovább. - Én még úgyis kislány vagyok!
- De semmi olyasmi nem volt? - nézett szigorúan Louis-ra.
- Nem bízol bennem? - csaptam meg a mellkasát, de ez a csapás nem akart akkora lenni, mint amekkorára sikerült. - Bocsi, kisebbet akartam! - simogattam meg a csapás helyét. - De most komolyan nem hiszel nekem?
- Bízom benned, de biztosra kell mennem. - nézett rám.
- Nem volt köztünk semmi. - mondta Louis határozottan, majd rám kacsintott.
- Mi volt ez? - kérdezte Harry.
- Mi? - néztem rá.
- A kacsintás! - vágta rá mérgesen.
- Senki nem kacsintott. - rántottam vállat nevetve.
- De igen! Louis rád kacsintott! - mutatott ránk, majd letett a földre.
Én vigyorogva mentem ki a konyhába, majd egy üdítővel a kezemben tértem vissza.
- Te idegesítően nyugodt vagy! - mutatott rám Harry.
- Általában ez fordítva van. - mosolyogtam rá.
- Jane! - kiabált rám.
- Neked esküszöm elment az eszed! - nevettem fel. - Nem feküdtünk le! - mondta el lassan és tagoltan.
- Hiszek neked. - bólintott.
- Tyű de boldog vagyok! - forgattam meg a szemem. - Amúgy holnap eltolhatnád a képed a versenyre. - mosolyodtam el.
- Elfogadom a meghívást. - mosolyodott el.
- Hülye vagy?! - nevettem. - Ez nem meghívás, parancs! Ott leszel! - böktem meg a mellkasát.
- Mióta parancsolgatsz Te nekem?! - kérdezte karba tett kézzel.
- Mióta okosabb vagyok! - álltam fel a kanapéra vigyorogva.
- Nem vagy okosabb! - nevetett, mire elkaptam az egyik kezét, kifordítottam, így már háttal állt nekem, majd a könyökét behajlítva a háta mentén a feje felé kezdtem nyomni a kezét, mire előre dőlt.
- Okos vagy! - kiabálta, mire elengedtem és elégedetten mosolyogtam rá.
- Tudom. - mosolyogtam, majd leültem és beleittam az italomba.
- Meg agresszív! - nyújtott rám a nyelvét.
- Ch, és semmi bajom, pedig igen jó emberekkel szoktam találkozni! - vigyorogtam.
- Azt mondtad... - nézett rám mérgesen, mire befogtam a száját.
- Befejeztem Harry, csak ne mondd ki! - mondtam halkan, szinte könyörögve, mire meglágyult és bólintott.
Tökéletes! Tudom, hogy szeret, azért nagyon fog fájni neki, amit holnap teszek majd! Még ma este cukiskodom vele, hiszen az igazat megvallva nem is olyan borzasztó vele tölteni az időt, de biztos vagyok benne, hogy nem szeretem.
Hiszen nem mentette meg Apát és már nem is tudja. Meg sem próbálta, viszont a lelkiismeretem tartott vele. Hirtelen felpattantam, felkaptam a táskámat és szó nélkül leléptem. Beültem az autómba és szakadni kezdett az eső is.
Úgy éreztem, már jó úton járok az életemben, viszont Louis-t nem tudtam hová tenni. Aranyosakat mondott és valóban vonzó férfi és be kell valljam, hogy mióta kedves velem, egészen megkedveltem, de valahol ez az egész sántít nekem. Én elméletileg a barátnője vagyok titokban, de nem tudom mi ez az egész... Nagyon jó volt, hogy életemben először egy férfi így foglalkozott velem, de ugyanakkor meglepett, hogy Louis így érez.
Mikor megérkeztem nagyot sóhajtottam, majd valaki hirtelen szinte kitépett az autómból és neki nyomott.
- Jane! - üvöltött rám Bear. - Mi a jó szart mondtam neked ma?! Nem mész el szó nélkül!
- Hagyj békén! - próbáltam szabadulni a kezei közül, de nem tudtam.
- Hogy is hívott apukád nagyon régen? - vigyorodott el gonoszan. - Angyalka? - vigyorgott, mire kicsordult egy könnyem, de ideges voltam csak.
- Őt ne rángasd bele! - üvöltöttem rá teli torokból.
- Tudod, az angyalok a mennybe jutnak! - húzott elő egy pisztolyt, majd azzal támasztotta meg alulról az állam.
- Menj a pokolba! - üvöltött rá valaki, aki nagyon ismerős volt, majd megütötte, így a főnököm a földre esett.
Louis volt, mire megnyugodtam. Még mindig az autómnak nyomódva álltam és remegtem. Louis nem hagyta abba, letérdelt mellé és amíg eszméleténél volt, ütötte. Már majdnem agyon verte, de megállítottam.
- Louis, állj le! - fogtam meg a karját.
- Meg akart ölni téged! - nézett a szemembe idegesen.
- Tudom, de... - motyogtam és egy könny folyt le az arcomon. - Segíthetett volna...
- Miben? - kérdezte Louis értetlenül, mire sóhajtottam.
- Nem fontos. - motyogtam.
Louis sóhajtva állt fel, majd elém lépett. Óvatosan megfogta az arcomat, majd kényszerített rá, hogy a szemébe nézzek.
- Soha többet ne menj a közelébe Kincsem. - puszilta meg a homlokom.
- Te ezt komolyan gondolod? - kérdeztem halkan.
- Komolyan szeretlek. - mosolyodott el és megfogta a kezem.
- Ezt nagyon nehéz elhinni... - motyogtam és lehajtottam a fejem. - Egy cseppet sem illünk össze, ráadásul Én soha nem gondoltam volna rólad, hogy valaha is barátnőt akarsz majd, vagy ilyesmi...
- Magamnak is nehéz volt bevallani. - fogta meg a kezemet aranyos mosollyal, majd egy óvatos puszit hagyott rajta. - De nagyon szeretném, hogy valóban az enyém legyél. - húzott közelebb magához, majd a kezével az egyik kezemet a vállára helyezte, majd a másikat is Ő az övéit, pedig a derekamra.
- Biztos vagy benne? - kérdeztem félve.
- Miért nem szeretnéd elhinni, hogy szükségem van rád? - kérdezte mosolyogva.
- Mert nem olyan lány vagyok, aki mellett szívesen vonulnak a férfiak, sőt! - motyogtam.
- Gyönyörű vagy! - nyomott óvatos csókot a számra.
- Ezt muszáj a főnököm hullája mellett megbeszélnünk? - kérdeztem szórakozottan.
- Nem. - rázta a fejét. - Kapaszkodj a nyakamba és ugorj!
- Biztos, hogy nem! - ráztam a fejem határozottan. - Nem fogsz elbírni!
- De el foglak! - bólogatott.
- Louis! - toltam el magamtól. - Nem engedem!
Ő csak sóhajtott, majd mindketten elindultunk a házba.
Gyorsan besiettem a szobámba, majd lezuhanyoztam. Becsavartam magam egy törölközőbe, majd a szobámba mentem.
Pizsamát kerestem, majd mikor megtaláltam felkaptam és gyorsan áttöröltem még utoljára a hajam, ami természetesen még vizes maradt, de már nem zavart. Leszaladtam a lépcsőn, majd a konyhába mentem.
- Nincs kedves főzni? - kukucskált be mosolyogva Matt, mire sóhajtva néztem rá.
- Mit ennél? - mosolyogtam rá.
- Nem tudom... - gondolkozott el. - Te?
- Nekem mindegy. - rántottam vállat.
- Mit akartok enni? - üvöltött a fiú a konyhaajtóban.
Egyszerre jött a válasz: pizza.
- Rendeljetek. - rántottam vállat, majd felültem a pultra.
- Mit eszel? - nézett rám Dylen, amikor kiért a konyhába.
- Nem tudom! - feküdtem el a pulton fáradtan, majd ásítottam egyet, majd csengettek.
Nem tudtam ki nyitott ajtót, de arra rögtön rájöttem, ki érkezett.
- Hol a Tündérke? - hallottam Hazza hangját, mire elmosolyodtam.
- A konyhában. - nevetett Will, majd megérkezett Louis, William és Harry is a konyhába.
- Mindig itt alszol? - nézett rám nevetve Hazz.
- Természetesen. - bólogattam mosolyogva, majd felültem.
Én a karjaimmal felé nyújtózkodtam, mire meglepetten nézett rám.
- Csak nem Jane akar megölelni?! - csodálkozott. - A lány, aki utál ölelkezni?! - kérdezte vigyorogva.
- Ne pofázz, hanem told ide a segged, mielőtt meggondolom magam! - forgattam meg a szemem, mire elém lépett.
Én mosolyogva öleltem át a nyakát, majd belefúrtam az arcom.
- Milyen érett felnőttnek lenni? - kérdezte Harry, mire kuncogtam.
- Így is mindenki kislányként kezel! - kuncogtam.
- Igen, mert van benned valami, ami olyan kis kislányos bájt ad! - magyarázta vigyorogva Dylen.
- Álmos kislány vagy? - kérdezte tőle Hazza mosolyogva.
Én csak mosolyogva hümmögtem és bólogattam.
- Akkor gyere! - mondtam, majd a fenekem alá nyúlva megfogott mint egy kisbabát, mire a lábaimmal átkaroltam a csípőjét.
- Mondd, minden lányt így viszel a szobádig? - kuncogtam.
- Miért? - kérdezte szórakozottan.
- Csak mert cseppet sem kényelmes. - nevettem. - Legalábbis olyan, mintha egy kisbaba lennék.
- Mert kisbaba vagy! - puszilta meg a fejem.
- Nekem természetesen nem hagytad, hogy behozzalak! - nézett rám Louis mérgesen, de közben félig mosolygott, mire az arcomat Harry vállába fúrtam.
- Miért akartad Te Őt így behozni?! - nézett rá mérgesen Hazza.
- Csak játszottunk. - kuncogtam.
- Hogy érted? - nézett rám Harry, mire elhúzódtam tőle és a szemébe néztem.
- Homokvárat építettünk! - vigyorogtam rá, mire megforgatta a szemét, de tartott tovább. - Én még úgyis kislány vagyok!
- De semmi olyasmi nem volt? - nézett szigorúan Louis-ra.
- Nem bízol bennem? - csaptam meg a mellkasát, de ez a csapás nem akart akkora lenni, mint amekkorára sikerült. - Bocsi, kisebbet akartam! - simogattam meg a csapás helyét. - De most komolyan nem hiszel nekem?
- Bízom benned, de biztosra kell mennem. - nézett rám.
- Nem volt köztünk semmi. - mondta Louis határozottan, majd rám kacsintott.
- Mi volt ez? - kérdezte Harry.
- Mi? - néztem rá.
- A kacsintás! - vágta rá mérgesen.
- Senki nem kacsintott. - rántottam vállat nevetve.
- De igen! Louis rád kacsintott! - mutatott ránk, majd letett a földre.
Én vigyorogva mentem ki a konyhába, majd egy üdítővel a kezemben tértem vissza.
- Te idegesítően nyugodt vagy! - mutatott rám Harry.
- Általában ez fordítva van. - mosolyogtam rá.
- Jane! - kiabált rám.
- Neked esküszöm elment az eszed! - nevettem fel. - Nem feküdtünk le! - mondta el lassan és tagoltan.
- Hiszek neked. - bólintott.
- Tyű de boldog vagyok! - forgattam meg a szemem. - Amúgy holnap eltolhatnád a képed a versenyre. - mosolyodtam el.
- Elfogadom a meghívást. - mosolyodott el.
- Hülye vagy?! - nevettem. - Ez nem meghívás, parancs! Ott leszel! - böktem meg a mellkasát.
- Mióta parancsolgatsz Te nekem?! - kérdezte karba tett kézzel.
- Mióta okosabb vagyok! - álltam fel a kanapéra vigyorogva.
- Nem vagy okosabb! - nevetett, mire elkaptam az egyik kezét, kifordítottam, így már háttal állt nekem, majd a könyökét behajlítva a háta mentén a feje felé kezdtem nyomni a kezét, mire előre dőlt.
- Okos vagy! - kiabálta, mire elengedtem és elégedetten mosolyogtam rá.
- Tudom. - mosolyogtam, majd leültem és beleittam az italomba.
- Meg agresszív! - nyújtott rám a nyelvét.
- Ch, és semmi bajom, pedig igen jó emberekkel szoktam találkozni! - vigyorogtam.
- Azt mondtad... - nézett rám mérgesen, mire befogtam a száját.
- Befejeztem Harry, csak ne mondd ki! - mondtam halkan, szinte könyörögve, mire meglágyult és bólintott.
* Louis William Tomlinson szemszöge *
Tökéletes! Tudom, hogy szeret, azért nagyon fog fájni neki, amit holnap teszek majd! Még ma este cukiskodom vele, hiszen az igazat megvallva nem is olyan borzasztó vele tölteni az időt, de biztos vagyok benne, hogy nem szeretem.
És kiderült, hogy újabb titka van! Már csak azokat kell megtudnom és kikészítem a szegény naiv kislányt!
Mikor Harry lelépett, vacsoráztunk, majd Jane-re kacsintottam, aki elmosolyodott.
Azért bejön, hogy erős és magabiztos csaj, de semmi esélye nálam, ez biztos.
Nem szólt, csak felállt, elmosogatta a tányérjainkat, majd felment.
- Mi van köztetek? - nézett rám Will.
- Semmi. - vágtam rá.
- Akkor miért kacsintgatsz rá? - nézett rám mérgesen Matt. - Ne bántsd, mert jó a csapatnak, ráadásul semmi rosszat nem, csinált!
Letipor a trónomról!
- Nem bántom! - néztem rájuk.
- Hagyd Őt! - mondta Dylen. - Amúgy sem a Te stílusod!
- Hát nem. - röhögtem fel.
Majd csöndben sétált el mögöttünk Jane, mire rá pillantottam.
Hallotta.
- Jane, ne sértődj meg! - néztem rá, mire elnevette magát és némán ment ki a konyhába, majd csöndben vissza a szobájába.
- Ezt elbasztam. - sóhajtottam.
- Ezt igen! - nézett rám mérgesen Matt.
Pár perc múlva Jane már felöltözve robogott le a lépcsőn, a haja a feje tetején copfban volt, ami miatt tökéletesen láttuk az arcát és emellett még több magabiztosságot sugallt.
- Nem úgy értettem Jane... - álltam fel, mire egy egyszerű mozdulattal visszalökött, megállt előttem, de csak annyira, hogy letegye a táskáját az asztalra, majd turkálni kezdett benne.
Nem bírtam megállni, hogy ne pillantsak a kerek fenekére.
Nem az Én stílusom, de hogy így állt előttem, szívesen megmarkoltam volna.
- Hova mész? - kérdezte tőle Dylen.
- Dolgom van. - mondta röviden, majd befejezte a táskájában pakolászást, zsebre vágott pár dolgot és távozott köreinkből.
- Nem aggódtok érte? - kérdezte Matt.
- Felnőtt nő! - vágtam rá, majd felmentem.
Ahogy felértem, lezuhanyoztam és utána eldőltem az ágyamon.
Valamikor éjjel a telefonomra ébredtem. Jane hívott, mire álmosan vettem fel.
- Louis William Tomlinson? - szólt bele egy pasi.
- Igen. - morogtam.
- Mr. Jackobs rendőr vagyok. - mondta. - Valóban Borka Jane Williams barátja?
- Nem a barátom. - vágta rá Jane, amit halkabban hallottam.
- Igen. - mondtam és már kíváncsi voltam.
- Ennyi hülyét! - horkantott Jane.
- Hölgyem, kérem maradjon csöndben! - hallottam egy másik férfi hangját.
- Jó, kussolok, ha akkor hamarabb hazajutok!
- Tehát, ide tudna jönni miatta? - kérdezte Mr. Jackobs.
- Komolyan ide hívta?! - hisztizett Jane. - Anyámon és rajta kívül esküszöm, hogy bárki másnak örülnék!
- Természetesen. - vágtam rá, majd lediktálta a címet és le is tettem.
Gyorsan felöltöztem, majd majdnem száguldottam odáig, csak egy utcányira lassítottam, hiszen mégiscsak rendőrökkel megyek randizni!
Leparkoltam a rendőrautó mögé, majd kiszálltam.
- Jó estét! - köszöntem.
- Valóban ismeri a hölgyet? - kérdezte tőlem a rendőr.
- Igen, ismerem. - bólintottam határozottan.
- Akkor figyeljen a barátnőjére, hogy ne mászkáljon az utcán ilyenkor! - nézett rám.
- Nem vagyok a barátnője! - kiabálta Jane idegesen.
- Jane, viselkedj légyszíves! - szóltam rá.
- Ha minden vágyad ez lenne kislány, bevihetünk az őrsre. - nézett rá a kezét fogó rendőr.
- Mondják, maguk miért gyanakodtak rá?! - mutattam Jane-re, akinek valóban nem volt valami ijesztő külseje.
- Ms. Williams-nek priusza van. - közölte velem a rendőr.
- Mr. Jackobs! - szólt hozzá Jane. - Maga esetleg nem gondolja, hogy éppen a magánéletemben turkál?! Ha a barátom LENNE, de NEM az, talán itt is hagyhatott volna azért, mert maga fontosnak látta közölni vele!
- Neked priuszod van?! - néztem rá mérgesen és döbbenten.
- A vérében van a bűnözés. - vigyorodott el Jackobs. - Bűnöző, a bűnözők dögösek.
- Ch, Ő undorítónak tart! - bökött felém a fejével Jane, mire sóhajtottam.
- Ez nem igaz! - néztem a szemébe.
- Leszarom, mert egy tapló, bunkó paraszt vagy! - kiabált rám.
- Aki éppen kiszed a szarból! - néztem rá mérgesen.
- A párkapcsolati problémáikat kérem ne most oldják meg! - mondta a rendőr, akinek nem tudtam a nevét.
- Tök fölösleges, a társa már megtette! - mondta unottan Jane.
- Hazaviszi Mr. Tomlinson? - nézett rám Jackobs.
- Igen. - bólintottam.
- Mr. Tomlinson?! - akadt ki Jane. - Én kislány vagyok, de Ő Mr. Tomlinson?!
- Jane, szállj be! - mutattam az autómra.
- Nem miattad szállok be! - nézett rám, majd beszállt és bevágta az ajtót.
Természetesen adtam egy kis pénzt a rendőröknek, majd beültem mellé.
- Igen, ismerem. - bólintottam határozottan.
- Akkor figyeljen a barátnőjére, hogy ne mászkáljon az utcán ilyenkor! - nézett rám.
- Nem vagyok a barátnője! - kiabálta Jane idegesen.
- Jane, viselkedj légyszíves! - szóltam rá.
- Ha minden vágyad ez lenne kislány, bevihetünk az őrsre. - nézett rá a kezét fogó rendőr.
- Mondják, maguk miért gyanakodtak rá?! - mutattam Jane-re, akinek valóban nem volt valami ijesztő külseje.
- Ms. Williams-nek priusza van. - közölte velem a rendőr.
- Mr. Jackobs! - szólt hozzá Jane. - Maga esetleg nem gondolja, hogy éppen a magánéletemben turkál?! Ha a barátom LENNE, de NEM az, talán itt is hagyhatott volna azért, mert maga fontosnak látta közölni vele!
- Neked priuszod van?! - néztem rá mérgesen és döbbenten.
- A vérében van a bűnözés. - vigyorodott el Jackobs. - Bűnöző, a bűnözők dögösek.
- Ch, Ő undorítónak tart! - bökött felém a fejével Jane, mire sóhajtottam.
- Ez nem igaz! - néztem a szemébe.
- Leszarom, mert egy tapló, bunkó paraszt vagy! - kiabált rám.
- Aki éppen kiszed a szarból! - néztem rá mérgesen.
- A párkapcsolati problémáikat kérem ne most oldják meg! - mondta a rendőr, akinek nem tudtam a nevét.
- Tök fölösleges, a társa már megtette! - mondta unottan Jane.
- Hazaviszi Mr. Tomlinson? - nézett rám Jackobs.
- Igen. - bólintottam.
- Mr. Tomlinson?! - akadt ki Jane. - Én kislány vagyok, de Ő Mr. Tomlinson?!
- Jane, szállj be! - mutattam az autómra.
- Nem miattad szállok be! - nézett rám, majd beszállt és bevágta az ajtót.
Természetesen adtam egy kis pénzt a rendőröknek, majd beültem mellé.
* Borka Jane Williams szemszöge *
Nagyon idegesített, hogy Louis mellé kellett beülnöm, hiszen tudtam, hogy kérdezgetni fog és nem akartam neki elmondani, leginkább semmit.
- Örülök, hogy megtudtam! - ült be mellém mérgesen. - Bár boldogabb lettem volna, ha sokkal hamarabb elmondod!
- Semmi közöd nem volt hozzá és most sincs! - mondtam az ablakon kifelé bámulva.
- De igen! - vágta rá mérgesen és hangosabban. - Nem akartam egy kibaszott bűnözőt a csapatunkba!
- Nem vagyok bűnöző! - szűrtem ki idegesen a fogaim közt.
- De kibaszottul az vagy! - üvöltött rám.
- Louis, fogalmad sincs, hogy miről van szó! - sóhajtottam és elhalkultam.
- Akkor hajrá! - csapott egyik kezével a combjára. - Mesélj!
- De semmi közöd az egészhez! - néztem rá komolyan és már nyugodtan.
- De van, ugyanis egy kapcsolat lényege az őszinteség! - nézett rám, mire elnevettem magam.
- Főleg, ha kiröhögsz és undorítónak nevezel a hátam mögött! - néztem rá mérgesen.
- Ez nem igaz, ugyanis nem neveztelek undorítónak! - mondta mérgesen.
- Akkor is hazudtál nekem és ez az egész nem ok arra, hogy elmondjam! - kiabáltam, majd előtörtek a könnyeim.
- Jane, a kurva életbe nyögd már ki miért van priuszod?! - kiabált és már leparkoltunk a ház előtt.
Sírva vágtam ki az ajtót, majd trappoltam az ajtóhoz és ahogy kinyitottam, Louis elindult felém.
- Választ akarok, különben kibaszlak a csapatból! - kiabált.
- Az Apám miatt! - mondta halkabban és zokogva, majd beléptem.
Fel akartam rohanni a lépcsőn, de a lépcsőn közepén újra utánam üvöltött.
- Mi a szar van a halott apáddal?! - kiabálta, mire visszafordultam.
- Nem halott! - kiabáltam.
- Akkor? - kérdezte. - Akkor miért bőgsz miatta?!
- Börtönben van! - üvöltöttem, mire megdöbbent és néma csönd lett. - Tessék, boldog vagy?! - kérdeztem elhalkulva és a könnyeimet törölgettem. - Hogy miért? Mert nem minden autó volt sajátja, amin szerelni tanultam! - néztem egyenesen a szemébe bátran.
- Apád kocsikat lopott?! - nézett rám hatalmas szemekkel.
- Igen és magával vitt. - bólintottam. - Nem köphettem be a saját apámat!
Mondtam, majd újra dühös lettem.
- De kellett neked feláldoznod valamit is abban a kibaszott tökéletes életedben?! - üvöltöttem, majd megfordultam és bementem a szobámba.
Csöndben dőltem az ágyamra, majd álomba sírtam magam.
- De van, ugyanis egy kapcsolat lényege az őszinteség! - nézett rám, mire elnevettem magam.
- Főleg, ha kiröhögsz és undorítónak nevezel a hátam mögött! - néztem rá mérgesen.
- Ez nem igaz, ugyanis nem neveztelek undorítónak! - mondta mérgesen.
- Akkor is hazudtál nekem és ez az egész nem ok arra, hogy elmondjam! - kiabáltam, majd előtörtek a könnyeim.
- Jane, a kurva életbe nyögd már ki miért van priuszod?! - kiabált és már leparkoltunk a ház előtt.
Sírva vágtam ki az ajtót, majd trappoltam az ajtóhoz és ahogy kinyitottam, Louis elindult felém.
- Választ akarok, különben kibaszlak a csapatból! - kiabált.
- Az Apám miatt! - mondta halkabban és zokogva, majd beléptem.
Fel akartam rohanni a lépcsőn, de a lépcsőn közepén újra utánam üvöltött.
- Mi a szar van a halott apáddal?! - kiabálta, mire visszafordultam.
- Nem halott! - kiabáltam.
- Akkor? - kérdezte. - Akkor miért bőgsz miatta?!
- Börtönben van! - üvöltöttem, mire megdöbbent és néma csönd lett. - Tessék, boldog vagy?! - kérdeztem elhalkulva és a könnyeimet törölgettem. - Hogy miért? Mert nem minden autó volt sajátja, amin szerelni tanultam! - néztem egyenesen a szemébe bátran.
- Apád kocsikat lopott?! - nézett rám hatalmas szemekkel.
- Igen és magával vitt. - bólintottam. - Nem köphettem be a saját apámat!
Mondtam, majd újra dühös lettem.
- De kellett neked feláldoznod valamit is abban a kibaszott tökéletes életedben?! - üvöltöttem, majd megfordultam és bementem a szobámba.
Csöndben dőltem az ágyamra, majd álomba sírtam magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése