4. fejezet - Titkok, költözés

* Borka Jane Williams *

Igazából nem értettem mi ez hirtelen nagy kedvesség Louis-tól, de valamiért mégis tetszett. Szerintem valójában nem rossz ember Ő, csak nem volt a legjobb az első benyomás. Megesik az ilyen. Főleg velem! Elsőre általában úgy ahogy vagyok, utálnak. 

Ki szeretne egy lányt, aki átlagos, kissé túlsúlyos, lobbanékony, nem túl nőies és szereti az autókkal kapcsolatos dolgokat. Nagyjából senki. 

Reggel arra ébredtem, hogy valaki dudál az ablak előtt. 

A srác, akinek tegnap festettem a kocsiját! - gondoltam, majd kiugrottam az ágyból. 

Kitéptem a szekrényemből egy melegítőfölsőt, majd miközben rohantam le a lépcsőn felhúztam. Mikor leértem, beleléptem Rick tangapapucsába és feltéptem az ajtót, ami szerencsére nem volt zárva, majd kb. kirepültem az ajtón, aminek az lett az eredménye, hogy valakinek erőből nekivágódtam és emiatt majdnem pofára estem, de elkapott. 

-    Jó reggelt! - köszönt nevetve Louis, aki a kezében tartott. 

Én kicsit le voltam döbbenve és a szívem is úgy kalapált, mintha maratont futottam volna. 

Csak szuszogtam a karjai közt, ugyanis még mindig halálra voltam rémülve, ráadásul nem kicsit fáztam a szélben, egy hálóingben és egy pulcsiban. 

Több tekintetet is éreztem magamon, de még mindig Louis szemeibe bámultam szakadatlanul és Ő is erősen tartotta velem a szemkontaktust, de Ő velem ellentétben mosolygott, míg Én csak döbbenten néztem hihetetlenül kék szemeit. Nekem is kék szemem van, de az fele ilyen gyönyörű sincs. Elég ritka a barna haj kék szem és ez most érdekes találkozása volt két ilyen embernek. 

Pár pillanat múlva éreztem, hogy még egy tekintet rajtunk pihen és elkezdett zavarni, de Louis még mindig tartott. 

Felpillantottam és a húgomat láttam az ablakban állni, minket nézve vigyorogva, majd mikor már Louis is rá pillantott sikított. 

-   Igazán nem akarok zavarni. - krákogott Harry, mire Louis letett Én, pedig zavartan léptem be a házba. 

-   Bocsánat, Én csak azt hittem, hogy a srác jött a kocsijáért és...- magyaráztam, de félbe szakított. 

-   Nem gáz. - rántott vállat egy biztató mosolyt küldve felém, majd mikor beléptünk mindhárman, csak annyit hallottunk, hogy Alison sikítva rohan le. 

-   Jane! - ugrott a nyakamba. 

Fogalmam nem volt, minek köszönhetem, hogy Ő ennyire fel van dobódva és mondhatni mindjárt pezsgőt bont. 

-   Mitől vagy ilyen boldog?! - kérdeztem értetlenül. 

-   Én láttam! - rohant le, majd úgy ölelt meg, hogy a lendület miatt, közben pördültünk egyet és Ő majdnem elesett, de megtartottam, majd elnevettem magam.
-   Nyugi! - szóltam rá, ugyanis pontosan tudtam, hogy mennyire rápörög a témára.
-   Nem nyugszom meg! - sikította és elengedtem, mire a földre esett, de nem fejezte volna be, mert azért mégis csak egy Williams lányról van szó... - Láttam a két szememmel! - kiabált és a szemeire mutogatott.
-   Semmi baj Alison! - szóltam neki nyugodtan. - Csak nyugodj meg!
-   Jó, de csak mert aranyosan kértél meg. - mosolyodott el. - Csinálsz nekem reggelit? - mosolygott kedvesen.
-   Nem akarok... - nyafogtam.
-   Jane, ma költözöl! - emlékeztetett Harry.
-   Akkor főzök neked, mert többet úgyse fogok! - mosolyodtam el.
-   Jó, addig jössz? - nézett Hazz Louis-ra mosolyogva, aki bólintott, majd együtt leléptek.
Természetesen elmagyaráztam Alison-nak, hogy nem tetszik Louis és nem vagyok belé szerelmes. Ezt minimum 100 alkalommal elmagyaráztam, míg feladta.

* Louis William Tomlinson szemszöge *

Hogy mi volt az a pillanat, amikor elkaptam Jane-t. Egyszerűen fogalmam sincs. Biztos, hogy meglepett, mennyire gyorsan reagáltam le a helyzetet, de nem értem, miért tartottam Őt pillanatokig és bámultam a szemébe, mint egy romantikus filmben, hiszen teljesen biztos vagyok benne, hogy nem vagyok szerelmes ebbe a lányba és nem tetszik nekem. Egyszerűen különlegesnek tűnt és meg kell jegyeznem, hogy ennyire kék szemeket még a világon nem láttam. Mintha festette volna valaki, annyira tökéletes kéken ragyognak a szemei. Bár az egész kedvességemet csak megjátszom vele szemben, ebben a pillanatban ösztönből kaptam el és nem a színjáték kedvéért tartottam még és bámultam a szemeibe. Egyszerűen ezt adta a helyzet és nem ellenkeztem. Nem uralkodtam magam felett, csak hagytam, hogy sodorjon magával a pillanat és ez sült ki belőle. Talán szégyellnem kéne, hogy így van, de 24 éves koromra, még életemben nem voltam szerelmes. Úgy gondolom, a nők csak is este tíz és hajnali négy között érdekesek. Undorító vagyok emiatt? Lehet. Érzéketlen? Lehet. De igazam van? Ez teljesen biztos. Ezt az is mutatja, hogy soha életemben nem kellett még bocsánatot kérnem egy nőtől sem, nem kellett elhalmoznom virágokkal, nem izgultam, mikor bemutatnak az anyjuknak. Ez így tökéletes, ugyanis semmi gondom nincs ilyen téren. Rendes barátnőm se volt még. Az is csak nyűg! Hisztis, féltékeny, vásárolni kell neki, Ő akar irányítani, de ahhoz képest, hogy mekkora főnöknek képzeli magát, érzékeny, sokat sír és mindenen megsértődik. Kell ez nekem?! 

Harry éppen valami csajról magyarázott, hogy mennyire jól nézett ki és hasonló dolgok, de nem különösebben érdekelt. Én sem szoktam ilyenekkel untatni... 

-   Louis, válaszolnál?! - röhögött, mire megráztam a fejem, majd kérdőn néztem rá. - Mi volt az reggel Jane-nel? - kérdezte, mire megforgattam a szemem. 

-   Semmi! - horkantottam. - Hazz, pontosan tudod, hogy nekem nincs, nem volt és nem is lesz barátnőm és hogy nekem Ő nagyon nem jön be! Inkább a túl tökéletes lányok jönnek be. - magyaráztam. 

-   Eszedbe ne jusson úgy hozzáérni! - szólt rám idegesen és mint akit ágyúból lőttek ki, felugrott az ágyáról. 

Most magyaráztam el, hogy nekem nem kell Ő! 

-  Harry, sosem kavarnék vele! - röhögtem. 

-  Louis, kérlek fogd vissza magad, jó?! - nézett rám idegesen, de nem ült vissza. - Te nem érted mi van vele, mi viszont tudjuk és az lenne az utolsó csepp a pohárban, ha kihasználnád, vagy hagynád a srácoknak! 

-  Mi a szart titkoltok ennyire vele kapcsolatban?! - kérdeztem karba tett kézzel. - Miért kell rá úgy vigyázni?! 

-  Mert nagyon érzékeny. - sóhajtott. - Nem mondhatom el a titkot, Ő az egyetlen, aki ennyire titkolja az egészet és ha elmondom, megutál, vagy fogalmam sincs, de fontos számára ez az egész. 

-   Én ezt értem, de ha elmondanád miért kell ennyire vigyázni rá, nyilván jobban figyelnék rá! - mondtam mérgesen. - Basszus, nem mondom el neki, hogy tudom! 

-   Nem. - rázta a fejét. - Egyszerűen nem mondhatom el Louis, de valószínű neked el fogja mondani, ha majd tényleg megbízik benned. De azért tenned kell! - nézett mélyen a szemembe. - Őt nagyon nehéz megérteni, mert különc és bizalmatlan. Ne légy vele bunkó! 

-   Rendben. - bólintottam. 

Nem értem miért kell így vigyázni rá, húsz éves, érett nő! A húgára se vigyáznak ennyire, rá miért kell?! Nem Ő az egyetlen érzékeny ember a földön! 

De ami különösen érdekel, hogy párkapcsolatig hogy áll ez a roppant érzékeny lány. 

-   Amúgy, Jane hogy áll párkapcsolati téren? - kérdeztem elég esetlenül, mert azért ezt ki tudja ügyesen megkérdezni?! Még Én sem! 

-   Miért érdekel ez téged?! - értetlenkedett Harry. 

-   Hát... csak kérdeztem. - rántottam vállat. 

-   Nincs barátja. - mondta. 

-   De... ohm... tehát volt már neki komoly kapcsolata, ugye? - kérdeztem. 

-   Hát... nem igazán... - mondta elég halkan és félve. 

-   Hazz, nem mondom el neki! - néztem rá vigyorogva. - Mesélj! 

-   De ezt miért nem Jane-nel beszéled meg?! - szólt rám, remélve, hogy így elkerülheti a kínos szitut. 

-   Ez engem is érdekelne! - nyílt ki az ajtó és Jane állt ott karba tett kézzel mögötte, pedig Gemma. 

-   Ez komoly Harry?! - nézett rá mérgesen Gem. - Éppen kibeszéled az unokahúgodat -akire elvileg vigyázni akarsz - Neki?! - bökött rám a végén. 

-   Hányszor mondjam el, hogy nem kell rám vigyázni?! - akadt ki Harry-re nézve Jane. - Én tudom, hogy pótolni akarod Őt és ez igazán aranyos és köszönöm, de nem fog menni. - rázta meg a fejét. 

-   Jane, Én tudom csak... - motyogott. 

-   Harry, köszönöm. - mondta halkan. - Tényleg sikerült pótolnod valamennyire, de azért természetesen egészen más volt Vele. - mondta lehajtott fejjel. 

-   Haragszol rám? - nézett rá bűnbánóan Hazza. 

-   Igen! - vágta rá. - Én csak... haragszom, mert néha megértesz és boldog vagyok, hogy végre valaki örül annak, hogy Én ebben tehetséges vagyok és ha nem rángatsz el arra a versenyre, soha nem kerültem volna be a csapatba, viszont ez most nagyon fájt tőled. - mondta a végét halkan, majd hátat fordított és elindult le. 

-   Jane... - szólt utána Gemma. - Én... - motyogott. - Meghívsz majd az első versenyedre? - kérdezte tőle halkan. 

-   Mindegyikre meg vagytok hívva, az a ti döntésetek, hogy eljöttök-e. - hallottuk a hangját halkan, majd az ajtó becsukódott. 

Gem sóhajtott, majd mérgesen nézett ránk. 

-   Miért?! - kérdezte mérgesen. - Harry, pontosan tudod, hogy valahol egy kicsit jobban szeret és jobban támaszkodik rád, mint Rick-re, Alison-ra, vagy rám! Louis, Te pedig... - motyogott. - Én csak... - motyogott. - Remélem tényleg barátok lesztek, mert Én még sosem láttam ilyen hamar senkiben megbízni Őt egy kicsit sem. - nézett rám őszintén. 

Hát pedig nagyon rosszul teszi, hogy megbízik bennem. 

-   Én is remélem. - bólintottam halvány mosollyal. 

-   De most nem úgy néz ki, hogy ez valamelyikőtöknek összejönne! Sőt, inkább eltaszítjátok magatoktól és azt nagyon nem szeretném, hogy elköltözzön és magányos legyen! 

* Borka Jane Williams *

Fájt, hogy ezt csinálták, főleg Harry. Én szívesen mesélnék Louis-nak, persze nem mindent - Apáról például semmit - de azért a legtöbb kérdésére szívesen válaszolnék. 

Mikor visszaértem a mi házunkba, már otthon volt Rick is. 

-   Szia húgi! - ölelt magához. 

-   Segítesz pakolni? - néztem rá mosolyogva. 

-   Igen! - bólogatott mosolyogva. 

-   Én is! - szaladt oda Alison. 

Gyorsan felszaladtam, amíg Ők reggeliztek. Megmosakodtam, majd felkaptam egy melegítőt. 

Egy új élet... remélem nem fogok megváltozni... legalábbis csak is jó irányba. Egy biztos: nem leszek szerelmes, nekem nem lesz barátom! Ennek is meg van az oka! Apukám híres mondását követem: "Fiatal korodba azt kezdesz az életeddel amit csak akarsz; de egy nap, mikor már a hátad mögött lesz az élet és minden fontos célodat elérted, közben jól szórakoztál és kiélted a kalandvágyad, akkor rád fog találni az Igazi és akkor majd kimondhatod azt a bizonyos igent!" 

Ebben kiskorom óta hiszek és nem fog változni! 

-   Kezdhetjük! - rontott be Alison és mögötte - a már fele ilyen lelkes - Rick. 

-   Hajrá! - mosolyodtam és és kontyba kötöttem a hajam. 

Órákig csak dobozoltunk és dobozoltunk, táskákat és bőröndöket töltöttünk meg. Cuccokat válogattunk, amik kellenek és amik nem, emlékeken sírtunk, nevettünk, vagy csak eldobtuk Őket, ugyanis nem akartunk mindre emlékezni. 

-   Megyek a fürdőbe megnézem, mi van. - mondta Rick már nagyon fáradtan, mire bólogattam. - Addig ebbe pakold bele azokat! - adott a kezembe egy dobozt és egy kupac ruhára mutatott az ágyamon. 

Én leültem az ágyamra és elkezdtem pakolni, de a szememet egyre nehezebb volt nyitva tartani, így egyszer csak elaludtam. 

* Harry Edward Styles szemszöge *

Egészen sötétedésig elvoltunk Louis-val nálunk. Filmeket néztünk, hülyültünk, videójátékoztunk, dumáltunk és kajáltunk is. 

-   Szerintem nézzük meg Jane-t, mert ha költöztetni akarod, szerintem lassan indulni kéne. - mondtam mosolyogva, ugyanis még félig röhögtem az előbbi hülyeségünkön. 

-   Szerintem is. - nevetett Louis is, majd elindultunk. 

Imádom, hogy szomszédok vagyunk, ezért elég nehéz volt eldönteni, hogy Jane versenyezzen Louis ellen, ugyanis féltettem, hogy Louis mindent megtesz, hogy nyerjen. Most már inkább a költözéstől féltem. 

Mikor átértünk, Rick és Alison fáradtan ültek a kanapén. 

-   Éppen az utolsó pár dobozt pakolja. - nézett ránk Alison. - Én soha nem költözöm el! - sóhajtott, mire halkan nevettem, majd elindultunk fel. 

-   Alison, neked annyi ruhád van, mint Jane-nek szerszámai. - nevetett Rick. 

-   Nem igaz, neki abból több van! - hisztizett. 

Halkan nyitottam be a szobájába, ugyanis mindkettőnkre haragudott, viszont most éppen egy dobozzal a feje fölött, egy boával a nyakában és éppen egy ruhakupacot szétrúgva a lábaival szunyókált békésen, mire mindketten elmosolyodtunk. Jane mindig egy kicsit kislány marad, akármilyen lobbanékony, haragos, határozott, vagy irányító. Emlékszem, mikor kisbaba volt, nagyon sokat aludt és Gemma, Rick és Én mindig vártuk, hogy végre felébredjen és egy kicsit babázhassunk, ugyanis Ő volt az első kislány, akivel játszhattunk. Mi sem voltunk sokkal idősebbek, sőt köztünk csak egy év van, mégis imádtam a kezemben tartani, bár nem nagyon engedték, nehogy elejtsem, amit most már teljesen jogosnak gondolok, akkor sokat hisztiztem emiatt. Most is szívesen tartom a karjaimban, fogalmam sincs miért. Persze, felelős vagyok érte, de csak egy év van köztünk... valamiért mégis valami kötődés van kettőnk közt, talán szorosabb, mint a többi tesó és unokatesó között. 

Mosolyogva ültem le mellé. 

-   Jane! - simogattam a hátát halkan a nevét suttogva. 

-   Azzal semmit nem teszel jóvá, hogy életedben először normálisan keltesz fel! - morgott, de szinte aludt közben. - Sőt! Mi lenne, ha kimásznál a személyes teremből Tomlinson-nal együtt és hagynátok összepakolni?! 

-   Jane, nagyon sajnáljuk! - mondta Louis bűnbánóan. - Csak Én nem akartalak letámadni ilyen kérdésekkel...

-   Nekem nincs szükségem a magyarázatotokra! - motyogott, majd hátra nyúlt és először a combomra tette a kezét, de rögtön elhúzta és az ágyán pihenő pokrócot megmarkolta, majd "nagyon finoman" megrántotta, így leestem az ágyról Ő, pedig betakarózott. 

-   Leestem! - jelentettem ki. 

-   Na ne mondd! - horkantotta, majd nyakig húzta a takarót és összekucorodott. 

Imádom, hogy így alszik, mindig picire húzza össze magát és tudom, hogy nincs tökéletes alakja és kicsit pufi, de Én így szeretem. 

-   Most olyan vagy, mint egy gombóc. - mondtam szórakozott mosollyal. 

-   Ezt sértésnek is vehetném! - mondta. 

-   De nem veszed, mert ismersz. - mondtam mosolyogva, mire láttam, ahogy egy kis mosoly ül az arcára. - Gombócka, nem szeretnél felkelni? 

Ő hevesen rázta a fejét. 

-   Nagyon sokat pakoltam és még van cucc és Én ehhez túl türelmetlen és fáradt vagyok. - motyogott álmosan. 

-   És ha összepakoljuk neked, felkelsz? - fűzte Louis is, mire huncutan elmosolyodott. 

-   Esetleg... - kuncogott. 

-   Akkor álljunk neki! - néztem Louis-ra, aki bólintott. 

Nem tudom, mit rinyált Jane, ugyanis 20 perc alatt összepakoltunk és szegény lányt újra ébresztgetni kellett. 

-   Ébren vagyok! - motyogott. - Csak... egy kicsit még nem annyira... - motyogott, majd kb. idegből lerúgta magáról a takarót. 

-   Jane... - nyaggattam. 

-   Én kelnék, csak tudod... ohm... nem, nem kelnék! - rázta a fejét. - Nekem csak alvásra van szükségem, semmi másra! 

-   Csak beülsz a kocsiba, alszol és mi bedobáljuk a dobozokat a szobádba! - mondta Louis mosolyogva. 

-   De azokat egyszer ki kell pakolni! - nyafogott. 

-   Segítünk, csak gyere! - mondta Louis, mire lassan felült és kimászott az ágyból. 

Ásított egyet, majd majdnem visszadőlt, de elkaptam a karját.
-   Induljatok! - néztem rá szigorúan.
-   Elfelejtettem! - sikított fel hirtelen, majd elengedte a kezem és nem törődve semmivel, kirontott az ajtón és már csak azt hallottuk, ahogy hangosan robog le a lépcsőn, majd csapódik a bejárati ajtó.
-   Mindig ilyen lesz? - nézett rám Louis.
-   Igen, gyakran felejt el dolgokat és ha eszébe jut, csak elrohan. - néztem rá kis mosollyal, majd az ablakhoz mentünk.
Kinyitottam az ablakát és onnan figyeltük, ahogy eszeveszetten rohan a műhelyhez, amit tökéletesen lehet látni az ablakából. Kinyitotta az ajtót, felkapcsolta a lámpákat, majd a pakolásának a zaját hallottuk.
10 percig figyeltük, amikor egy fehér kezes-lábasban lépett ki egy ládát cipelve, ami teli volt ismeretlen cuccokkal. Nehéznek tűnt, de úgysem hagyta volna, hogy elvegyük... makacs. Betört az ajtón, mire becsuktam az ablakot és kimentünk a folyosóra.
-   Nem mondok semmit! - mosolygott huncutan, majd beszaladt a szobámba és becsukta az ajtót kulcsra.
Félve léptem oda, de semmi zaj nem volt. Néha mintha valamit pakolt volna, majd mintha dezodorokat fújkált volna folyamatosan. Ez igencsak ijesztő volt.
Olyan fél óra múlva kinyitotta az ajtót.
Mikor beléptem elállt a lélegzetem. A falamon ott díszelgett az arcom fele oldalról, frissen festve. Büdös volt a szobámban, de ez zavart a legkevésbé. Annyira élethű volt és iszonyat menő. Csak csodáltam a falam, majd lepillantottam a vagányan vigyorgó csajra, aki a már nyitott ablak mellett állt karba tett kézzel.
-   Ezt mivel csináltad? - néztem rá hatalmas szemekkel.
-   Festettem! - mutatott a dobozra, amiben azok a cuccok voltak, amiket most használt és autók festéséhez szokott.
Lazán leszedte a védő fóliát az ágyamról, ami fölött volt a festmény, bevágta a dobozba. Utána levette a kezes-lábast és ezt is bedobta.
-   Köszönöm! - szorítottam magamhoz nagy mosollyal.
-   Harry! - szólt rám mosolyogva, de nem engedtem el. - Ez egy túl nyálas pillanat, ez csak egy paca! - mondta unottan, mire elengedtem.
-   Miért nem tudod a saját munkádat értékelni? - fogtam meg a vállát, miközben a szemébe néztem.
-   Talán mert nem érdemli meg?! - rántott vállat lazán, majd elmosolyodott. - De azért örülök, hogy tetszik!
-   De Jane, lehetnél festő is! - néztem rá nagy mosollyal.
-   Te meg lehetnél kutya is, csak nem vagy, mert ember vagy! - forgatta a szemeit, majd kikerült minket. - Megyek pakolni.
-   Nem tudtam, hogy tud ilyeneket! - mutatott rá Louis.
-   Én sem, de elég menő, hogy a saját falamon vagyok, nem? - vigyorogtam rá.
-   Kár, hogy ezzel nem sok csajjal tudsz dicsekedni! - röhögött ki.
-   Nagyon vicces vagy! - forgattam meg a szemem. - Tudod, Én barátnőt szeretnék, nekem nem jön be az életstílusod!
-   Pedig igen jó dolog! - vigyorgott, majd elindultunk Jane szobájába.
Mosolyogva nyitottam be.
-   Pillecukor! - mondtam mosolyogva, ugyanis ezt Én találtam ki a kis pufira.
-   Tudod, hogy utálom, ha azzal cukkolsz, hogy dagadt vagyok! - nézett rám mérgesen. - 5 évesen elment ez a becenév, már nem!
-    Én nem cukkollak! - néztem rá karba tett kézzel. - Én szeretem, hogy ilyen vagy! - mosolygott rám. - Én szeretem a duci unokahúgomat! - vigyorogtam rá.
-    Én utállak! - vágott hozzám egy cowboy kalapot kuncogva.
Elkaptam a kalapot és meglepetten vizsgáltam azt.
-   Mióta van neked ilyened? - mutattam a kalapra felhúzott szemöldökkel.
-   Nem tudom. - nevetett. - Valahonnan szereztem. - rántott vállat mosolyogva.
-   Kész vagy? - kérdezte Louis mellettem.
-   Igen, valószínű. - bólogatott.
-   És ez?! - mutattam fel a kalapot.
-   Neked adom, emlékbe! - rakta a fejemre. - Nagyon szexi vagy vele! - nevetett.
3 óra alatt átpakoltuk az összes cuccot Louis-ék házába, majd megérkezett a család a ház elé.

* Borka Jane Williams szemszöge *

Kb. az egész családom eljött elköszönni tőlem, bár ezt az egészet nem értettem. Hiszen csak elköltözöm és az út is a két ház között egy óra, nem meghalni mentem! 

-   Utálom, hogy elmész! - szorított magához Alison.
-   Ali, egy óra utazással itt vagy és elmesélném, hogy nem a temetésemen vagy és nem szoktál ennyire szeretni! - soroltam, de visszaöleltem.
-   De akkor is a nővérem vagy! - szipogott. - Most ki fog megvigasztalni és tanácsot adni? - húzódott el tőlem és a szemembe nézett.
-   Mindig a nővéred leszek! - mosolyogtam rá. - És ha szomorú vagy, akkor is itt leszek neked! Komolyan úgy csinálsz, mintha a Marsra költöznék!
-   És ki fog megtanítani vezetni? - nézett rám könnyes szemmel.
-   Én azt ajánlom, hogy ne vezess autót! Igazából semmilyen járművet! - ráztam a fejem.
-   Nem gyalogolhatok egész életemben magassarkúban! - nézett rám fájdalmas arccal.
-   Azt tanácsolom, hogy szedj össze valami öreg gazdag pasit, aki már 90 éves, házasodj össze vele és vedd rá, hogy rád hagyja a vagyonát! - bólogattam vigyorogva.
-   Ezt mikor találtad ki? - nézett rám felhúzott szemöldökkel Rick.
-   Ez már nagyon rég megfogalmazódott bennem. - vigyorogtam rá.
-   Bűnöző. - forgatta meg a szemét Harry.
-   Nekem csak van érzékem az üzlethez! - vigyorogtam rá.
-   Mégis Te dolgozol egy club-ban. - vigyorodott el gonoszan.
-   És Te hol dolgozol? - húzogattam a szemöldököm. - Ne kóstolgass Styles, nem éri meg!
-   Mielőtt ráakadnál Harry-re és halálra aláznád, öleld meg a bátyádat! - lépett elém Rick mosolyogva.
-   Vigyázz mindenkire! - néztem fel rá. - De tényleg!
-   Oké! - puszilta meg a fejem.
-   És ne kezelj úgy mint egy kislányt! - néztem rá szigorúan.
-   Nem szoktalak Jane-ke. - cukkolt.
Én megforgattam a szemem, majd ellöktem magamtól.
-   Olyan nagy lány vagy! - ölelt meg Anya sírva.
-   Már pár éve... - forgattam a szemem, de mosolyogva visszaöleltem.
-   És annyi baj van veled, mindig behívtak a suliba, még az oviban is veled volt a legtöbb baj, mindig csak a baj van veled! - mondta sírva.
-   Anya! - szóltam rá. - Csak elköltözöm, nem férjhez megyek! És hidd el, még lesz velem baj!
-   Ne legyen! - nézett rám szigorúan. - Már nem lesz veled senki, aki vigyázzon rád folyamatosan!
-   De, vigyázni fogunk rá Mrs. Williams! - mosolygott Anyára Dylen.
-   Persze... - hitetlenkedett Anya. - Akkor is az Én kicsi lányom leszel és nem vagy felnőtt! Vagyis felnőtt vagy, de ne merj hülyeségeket csinálni! - nézett rám.
-   Oké, nyugi! - nevettem.
-   És ha nem jössz haza időnként... - mondott volna valamit, de változtatott a gondolatmenetén. - Nem, olyan nincs! Hazajössz!
-   Hazamegyek! - mosolyogtam.
-   Jó. - mosolygott és egy puszit nyomott az arcomra, majd elengedett.
Hazza lépett elém, aki a leginkább kislánynak hitt.
-   Vigyázz magadra, ne menj bele hülyeségekbe, ne barátkozz ijesztő külsejű emberekkel, ne menj férjhez, ne legyél terhes... - mondta, de közbe vágtam.
-   Ne nyissak ajtót idegeneknek, ne szóljak az utcán idegenekhez, ne nyúljak késhez, villához és öngyújtóhoz? - nevettem. - Nyugodj meg, eddig is túléltem!
-   Jól van na! Mind tudjuk, hogy Te vagy a legbajosabb, a legrosszabb, de a legérzékenyebb is! - simogatta meg az arcom.
-   Te meg azt hiszed, hogy ovis vagyok! - forgattam a szemem. - Nyugodj meg, neked is elmondom, hogy egy városban fogunk élni!
-   Jól van Husi! - mosolygott és megölelt.
-   Utállak Harold! - löktem el magamtól.
-   Most mi bajod?! - röhögött.
-   Neked van bajod, egész pontosan az agyadban! - mondtam unottan.
-   Azt hittem szereted ezt a becenevet. - vigyorgott.
-   Én meg, hogy öreg leszel, mikor meghalsz, de inkább idő előtt megfojtalak! - kacsintottam rá.
-   Husi? - vigyorgott rám Matt.
-   Cuki név! - vigyorgott William.
-   Rohadék! - csaptam rá Hazz karjára.
-   Úgy szeretlek! - szorított magához röhögve.
-   Hagyjál! - löktem el magamtól. - Először is, személyes tér, másodszorra... - mondtam, majd úgy csináltam, mintha hasba vágtam, mire elugrott és sikított.
-   Menjünk, mert megöl! - mondta Hazz, majd elindultak ki, de Alison visszarohant és a nyakamba akaszkodott.
-   Nem költözhetsz el! - nyafogott. - Ne hagyj egyedül! Gemmával már csak ketten leszünk lányok és ez nem jó!
-   Szia Alison! - fordítottam az ajtó felé mosolyogva.
-   Gonosz vagy! - mondta, majd belöktem az ajtót és nagyot sóhajtottam.
-   Most már tiszteletbeli csapattag vagy! - vigyorgott rám Matt. - Ezért is jössz a szokásos esti bulizásra!
-   Dolgozni megyek. - mosolyogtam rá.
-   Dolgozni?! - kérdezte felhúzott szemöldökkel, fintorogva Will. - Minek? Halál jó munkád van, már szórhatod a pénzt!
-   De nem fogom. - ráztam a fejem mosolyogva. - Sajnos voltam már fiatal és hülye és ennek nyoma is maradt.
-   Mi? - kíváncsiskodott Louis.
-   Ez. - mutattam meg a kezem lévő heget, de mosolyogva néztem.
Dylen óvatosan hozzáért és végigsimította a mutató ujjával.
-   Biztos voltam benne, hogy nem fog nekem esni a pasi, csak azért, mert legyőzött valakit egy versenyen, aki fontos volt nekem ezért Én nagyon bátran mondtam neki a magamét, majd megunta, elkapott a hajamnál fogva és pofon vágott, majd felpenderített egy autó motorháztetejére és ezzel a kezemmel ahogy próbáltam tompítani az esést, pont a szélvédőt ütöttem meg így ahogy az betört egy ilyen hosszú szilánk belevájódott.
-   Hány éves voltál? - kérdezte Louis.
-   12. - vigyorogtam.
-   Tehát 12 éves kislányként már versenyeken veszekedtél felnőtt férfiakkal? - nézett rám felhúzott szemöldökkel Dylen.
-   Igen és meg voltam győződve arról, hogy senkinek nem lesz elege belőlem. - bólogattam mosolyogva.
-   És nagyon fájt? - kérdezte William.
-   Igen. - bólogattam. - De leginkább azt sajnálom, akit elkísértem a versenyre. - mondtam nevetve. - Most mit mondasz egy 12 éves kislánynak, akinek mindene fáj, de bömböl közben és a kezét ki kellett rántani a szélvédőből, ugyanis kb. felnyársalta az, majd ömlik a vér a karjából, az anyjának nem lehet szólni, mert elevenen eltemet és ráadásul illegális volt a verseny! Fel se jelentheted a pasit, aki odadobta, mert akkor mindenkit beköpsz, magadat is, közben benned ég a bosszú vágy. Maradt a rohanunk a kórházba.
-    És végig üvöltöttél? - kérdezte Matt.
-    Hát úgy 12 évesen nem igen tudtam mást csinálni. - bólogattam. - És azt mondta az orvos, hogy az a szerencsém, hogy hamar behoztak és hogy csak egy vágás volt a karomon.
-    És kivel voltál a versenyen? - kérdezte Louis.
-    Az nem fontos. - legyintettem, majd elindultam fel.
Gyorsan benyitottam a szobámba, ami még egyáltalán nem árulkodott a személyiségemről, de legalább már minden ki volt rámolva! A szekrényből gyorsan kivettem a szokásos fekete nadrágot és a club nevével ellátott pólót. Gyorsan felvettem őket, majd a fürdőben felkötöttem egy copfba a hajam. Mivel sosem szoktam sminkelni, most sem tettem. Előszedtem a tornacipőmet, majd megnéztem az időt. Még fél órám volt, ugyanis innen közelebb van a club. Leszaladtam, az ajtóba tettem a tornacipőt és ittam egy pohár vizet. Utána a többiekhez mentem, akik a nappaliban ültek.
-   Nem akarok menni. - sóhajtottam, majd leültem az egyik fotelbe.
-   Akkor minek mész? - kérdezte Matt. - Simán kihagyhatnád!
-   Mert abban a putriban Én vagyok az egyetlen, aki számolni tud. - mondtam, majd letettem a telefonomat az asztalra.
-   Nem viszed? - nézett rám Will.
-   Nem, mert úgyis ellopják. - legyintettem.
Egy unalmas munka után siettem haza. Gyors zuhany és már el is dőltem az ágyon.