5. fejezet - Minden a helyén...

* Borka Jane Williams szemszöge *

Reggel hatalmas zajra keltem, pontosabban arra, hogy az újdonsült csapattársaim felugranak az ágyamra és kiabálni kezdenek. 

-  Jó reggelt! - üvöltötte Matt nevetve. 

-  Ideje felkelni Jane! - kiabált Dylen vigyorogva. 

-  Oké, ébren vagyok! - morogtam álmosan. - De nem hinném, hogy erre feltétlenül szükség volt. 

-  Ha már csapattag vagy, muszáj lesz beavatnunk valahogy! - nevetett Louis. 

-  Aha... - húztam magamra a takarót és álmosan összekucorodtam. - Egy órával később avassatok be!
-  Jane! - kezdett lökdösni Will.
-  Benne vagy a személyes teremben. - morogtam, de nem nyitottam ki a szemem, csak nekik háttal maradtam összekucorodva.
-  Husi! - piszkálta az orromat az egyik hajtincsemmel Matt.
-  Ez nem vicces, utálom, ha így hívnak! - morogtam.
-  Ugye nem sértődtél meg? - kérdezte kissé elkomorodva Dylen.
-  Nem, mert nem ismertek még... - motyogtam. - De nem szeretem az ilyen beceneveket.
-  Nem akartunk megbántani! - mondta Will is elkomolyodva.
-  Tudom, csak utálom, ha a testsúlyommal, vagy a kinézetemmel viccelődnek. - mondtam és kissé elszomorodtam, ugyanis ez mindig rosszul esett nekem.
-   De ez nem sértés! - éreztem, ahogy Louis is az ágyamra ül. - Ez tök aranyos! - mondta, mire elmosolyodtam és nem bírtam ki:
-   Eltűnt a bunkó, nagyképű Tomlinson? - mosolyodtam el.
-   Előjött a vagány, beszólogatós Jane? - mondta és hallottam, hogy elmosolyodott.
-   Majd ha felkel! - mondtam és újra összekucorodtam, majd a takaróm egyik felét magamhoz öleltem, ahogy mindig.
-   Úgy nézel ki, mint valaki, aki soha nem ölel meg senkit és tök magányos. - állapította meg a kb. igazat Dylen.
-   Nem vagyok ölelgetős típus, de magányos sem. - mondtam, pedig néha azért jól esett volna, ha többet törődnek velem. - Vagyis mondhatjuk, hogy az vagyok, de túl élem!
-   De nem jó magányosnak lenni! - simogatta a hátam Will.
-   Így biztosan elalszom. - kuncogtam.
-   Na, ideje ismerkedni! - ugrott mellém számára halál kényelmesen Dylen, a párnámra dőlve.
-   Ismerkedni? - kérdeztem.
-   Igen. - erősítette Matt, majd Ő is elfeküdt és a végén már mind a 4-en kényelmesen fetrengtek az ágyamon.
Lassan kinyitottam a szemem és felültem. Észrevettem, hogy kb. semmi helyem nincs arra, hogy másképp helyezkedjek.
-   Na, mi kérdezünk és Te válaszolsz! - mondta Will, mire visszafeküdtem előbbi helyemre.
-   Van barátod? - kérdezte Matt.
-   Nincs. - mondtam.
-   Szerelmes vagy? - kérdezte Louis.
-   Igen. - vágtam rá, majd elvigyorodtam. - Tudod, egy lovacskás autóba.
-   Te leszel Mrs. Ferrari? - kérdezte Will.
-   Nem rossz gondolat. - nevettem.
-   Na, de komolyan! - mondta Dylen.
-   Abba, aki vesz nekem egy Ferrari-t! - vigyorogtam.
-   Ki a legjobb barátnőd? - kérdezte Louis.
-   Nincs. Sosem volt olyan igazi nyafogós legjobb barátnőm. - rántottam vállat. - Iszonyatosan tudnak irritálni azok a tipikus picsák.
-   És ki ösztönzött arra, hogy autókkal foglalkozz? - kérdezett megint Louis.
-   Apukám. - motyogtam halkan.
-   Amúgy tudod, hogy 1 óra múlva jössz velünk interjúra? - kérdezte Dylen.
-   Nem tudtam és nem szeretnék. - húztam a fejemre a takarót.
-   De meg kell magyaráznunk, hogy került egy csaj közénk. - mondta Will.
-   Egyszerűen azért, mert a lányok semmivel sem kevesebbek a fiúknál. - közöltem lazán.
-   Ch. De igen! - mondta hitetlenül Matt.
-   Ch. Nem! - vágtam rá, majd felültem. - Egyikőtök sem több nálam! Legalább annyit tudok, mint Ti!
-   Biztos, hogy nem! - vágta rá Dylen.
-   Igaz, mert többet. - vigyorodtam el.
-   Úgysem fogjátok beismerni, ha bebizonyítom, akkor sem, mert túl büszkék vagytok. - legyintettem, majd felálltam és átugrottam Matt-en, így a földre érkeztem.
-   Majd egyszer lejátsszuk! - mondta Louis szórakozottan.
-   Benne vagyok. - mosolyodtam el, miközben a szekrényhez léptem.
Kinyitottam és az egyik kis dobozból kivettem egy hajgumit, majd gyorsan egy kontyot varázsoltam a fejemre. Kikaptam a szekrényből egy fekete pólót, amin egy lángoló halálfej volt, majd egy világoskék farmert.
-   Segítünk választani! - vigyorgott Will.
-   Nincs miben segíteni. - néztem rá mosolyogva, de felhúzott szemöldökkel.
-   Jó, akkor hadd válasszunk neked bugyit és melltartót! - ült fel vigyorogva Matt is.
-   Nem. - vágtam rá. - Tökre nem rátok tartozik, milyet veszek fel!
-   Ne szégyenlősködj már! - mosolygott Dylen. - Előttünk nem kell!
-   Válasszatok! - böktem a fiók felé, mire felpattantak.
Mintha kisgyerekeknek cukros zacskót adtam volna, úgy vették körbe. Kb. mint egy turkálóban úgy kutattak és közben elemezték a ruhadarabokat.
-   Oké, ha egy perc múlva nem sikerül kiválasztani, Én választok! - sóhajtottam.
-   Ezt! - mutatta fel az egyik csipkés fekete darabot Louis. - Tökéletes lesz rajtad!
-   Úgysem fogjátok látni, mennyire ronda vagyok! - vettem ki a kezéből, majd gyorsan bementem a fürdőbe.
Villám gyorsan átöltöztem, majd megmosakodtam és a hajamat copfba fogtam. Gyorsan kiléptem és éppen mindenki az ágyamban fetrengett és röhögtek valamin. Nem különösen foglalkoztam velük.
Kb. 5 perc múlva jött értünk egy limuzin és indultunk is. Ott csöndben ültem és figyeltem az utat.
-   Anyukád mit szólt a tetoválásodhoz? - mutatott az ujjaimra Louis.
-   Észre se vette. - rántottam vállat.
-   Azt hogy csinálta? - kérdezte Dylen.
-   Nem sok időt töltök vele, egészen más személyiség mint Én. - néztem rá. - Ő mindig is nyugodtabb, határozottabb, magabiztosabb és szigorúbb volt. Amolyan tökéletes nő, aki gazdag, főnöknő, akiért mindenki odáig meg vissza van, aki tökéletes és az élete is pont tökéletes.
-   És? Attól még az anyukád! - nézett rám Will.
-   Nem sok ideje van a cég vezetése mellett, de a többiek sokkal többször találkoztak vele, ugyanis Ők elég sokszor mentek be hozzá, de engem sosem vonzott az a környezet. - rántottam vállat.
-   Ez fura... - motyogott Matt.
-   Ha a családom másik felét ismernétek, akkor még furcsábbnak találnátok. - legyintettem az apukámra utalva.
-   Miért, apukádat nem ismerjük meg soha? - kérdezte William.
-   Őt már nem tudjátok. - sóhajtottam halkan.
-   Nem akartunk fájdalmas témát érinteni. - simogatta meg a lábam Louis halvány mosollyal.
-   Nem tudhattátok. - mosolyodtam el.
Végre megérkeztünk. Ahogy kiszálltunk az autóból, vakuk villantak és kamerák kattogtak, valamint riporterek toltak mikrofont a képünkbe, miközben kérdéseiket hadarták. Biztató pillantást vetett rám Louis, majd maga elé engedett, mert úgy mégis nagyobb volt a biztonság érzetem a 3 hatalmas őr mellett is. Mikor beértünk az épületbe, egy nő eligazított, hogy melyik stúdióba kell mennünk. Mikor megérkeztünk, egy szemüveges, a 30-as éveiben járó férfi elmagyarázta, hogy mikor kell majd beülnünk a kanapéra.
Felszerelték ránk a mikrofonokat, majd vártuk, hogy végre bemehessünk. Louis és Matt között ültem.
-   Üdvözlünk titeket! - mosolygott ránk a nő, Lily.
-   Heló. - mondtuk egyszerre mosolyogva.
-   Új csapattagot köszönthetünk Jane személyében, ugye? - mosolygott, mire bólogattunk. - Mi oka annak, hogy új csapattagot kerestetek?
-   Újítanunk kellett. - magyarázta Will. - Elboldogultunk volna négyen is, de azt hiszem mindenkinek jár egy lehetőség és mindig kell a változás.
-   És mind jól fogadtátok ezt a "változást"? - kérdezte Lily kíváncsian.
-   Valójában először egyikőnknek sem tetszett az ötlet, hiszen kinek tetszene? - mosolyodott el Matt. - Egy jól működő, profi csapatban általában nem tesz jót egy újonc érkezése és ezen a véleményen voltunk mi is.
-   És mi változtatta meg a véleményeteket?
-   Igazából Jane tehetsége. - mosolygott rá Louis. - Nem sűrűn látunk ennyire ügyes versenyzőket.
-   És egyikőtöket sem zavart, hogy egy nő kerül a csapatba? Nem gondoltátok, hogy veszélyes lehet? - kérdezgetett.
-   Először valóban nem tetszett ez az egész és nem tűnt okos döntésnek. - mondta Dylen. - De végül is Jane képviselheti most már a női erőt és az egyenlőséget. - mosolyodott el. - Szerintem ez nagyon nagy önbizalmat adhat fiatal lányoknak, akik esetleg nem mernek belekezdeni valami olyasmibe, amit a férfiaknak találtak ki. - magyarázta.
-   Jane, neked mi a véleményed erről? - mosolygott rám.
-   Szerintem a legfontosabb, hogy az ember azt csinálja amit szeret és kövesse az álmait, hiszen valójában Én is így kerültem ide. - mosolyogtam. - Igaz, ez sosem könnyű, főleg, ha valami olyasmit álmodik meg az ember, amit mások lehetetlennek tartanak.
-   Mi volt a munkád? - kérdezte mosolyogva.
-   Semmi izgalmas. - rántottam vállat. - Apukám műhelyében dolgoztam, autókat szereltem és fényeztem, éjjel pedig egy club-ban voltam pincérnő.
-   Tehát apukád terelt erre az autós dologra? - kérdezte.
-   Valójában igen. - bólintottam mosolyogva.
-   És nem fog hiányozni, hogy együtt dolgozzatok?
-   Nem dolgoztunk együtt. - mondtam elkomolyodva. - Átvettem a műhelyét.
-   Értem. - komolyodott el ő is.
Szerencsére Apáról nem kérdezett többet.

~egy hónappal később~
Összeszoktam a fiúkkal és már igencsak felvettem velük a tempót, valamint 3 versenyen is voltam. Az egyiken második lettem, a másik kettőt megnyertem.
Éppen a munkából rohantam edzésre, hiszen a nyomorék főnököm megint behívott a másik szórakozó helyébe is, mert nincs más normális embere!
Késve érkeztem oda, de villám gyorsan leparkoltam és rohantam a megszokott öltözőbe.
-   Jane, miért késtél? - kérdezte mérgesen Conrad.
-   Mondd kedves Jane, hogy gondoltad, hogy lelépsz egy szó nélkül?! - hallottam a főnököm idegesen hangját magam mögül.
-   Követtél?! - fordultam a főnököm felé idegesen.
-   Kis csillagom, megmondtam, hogyha el akarsz menni, szólsz nekem! - kiabált rám.
-   Bear, ez nem normális! - kiabáltam rá idegesen. - Én vagyok az egyetlen, aki rendesen beér dolgozni; az egyetlen, aki ki tudja számolni fejben két rendelés árát; valamint az egyetlen nőnemű alkalmazottad, aki még nem feküdt le veled! - soroltam kiabálva. - De ha gondolod, halál nyugodtan rúgj ki, ugyanis mint látod sokkal jobb helyem van itt, mint bármelyik büdös putridban!
-   Hogy mersz így beszélni velem?! - kiabált.
-   Ha zavar, rúgj ki! - rántottam vállat. - Egy hónap alatt kerestem annyi pénzt, mint nálad 10 év alatt! - nevettem ki. - Nem igazán izgatna, ha kidobnál.
-   De nem foglak! Tudod miért?
-   Nyilván azért, mert az egyetlen nőnemű élőlény vagyok a földön, aki nem a pénzed miatt áll szóba veled. - rántottam vállat karba tett kézzel, mire hirtelen elkapta a kezem és magához rántott.
-   Mert szükségem van rád! - mondta vággyal telt hangon, majd meg akart csókolni, de ellöktem magamtól.
-   Azonnal tűnj el innen! - kiabáltam rá.
-   Ahogy akarod Életem. - kacsintott, mire elfintorodtam.
-   Jól vagy? - kérdezte Conrad ijedten.
-   Jól. - mondtam határozottan.
-   Felejtsük el a késést. - legyintett. - Máskor is csinált veled hasonlót? - kérdezte.
-   Nem. - vágtam rá. - De felejtsük el!
-   Oké, amíg nincs baj! - nézett a szemembe. - Most menj öltözni! - mutatott az ajtóra.
Én bólintottam és ahogy benyitottam, felborítottam egy energiaital hegyet, mire sikítottam. Természetesen a bent lévő 4 srác torka szakadtából üvöltve nevetett, mire Én is nevetni kezdtem.
-   Mit műveltetek? - kérdezte sóhajtva Conrad, majd mikor meglátta az italokat, megforgatta a szemét. - Hagyjátok Jane-t öltözni és vigyázzatok rá!
-   Miért? - kérdezte kissé ijedten Dylen.
-   Mert a főnöke kissé zaklatja! - nézett rám Conrad.
-   De nagy lány vagyok, meg tudom oldani és vigyázni is tudok magamra! - sóhajtottam, majd néhány italt arrébb lökve beléptem az öltözőbe.
-   Figyeljetek rá! - mondta szigorúan a menedzserünk, majd becsukta az ajtót.
-   Miért mondja ezt mindenki?! - forgattam a szemem.
-   Mert kislány vagy. - mosolygott rám pimaszan Louis.
-   Szerintem az inkább Te vagy! - nyújtottam rá a nyelvem, miközben előszedtem a ruhámat.
-   A mienk mellett ha megnéznéd a ruhád, tudnád hogy kicsi vagy. - mutatott a kezemben lévő kezeslábasra Matt.
-   Akkor is el tudom intézni egyedül! - legyintettem.
-   Hogyan? - kérdezte Will.
-   Ch, fogalmad sincs róla, hogy mit rejt az a táska! - böktem a táskám felé. - Azért ennél már voltam rosszabb társaságban is és leszek is.
-   Milyen társaságba? - kérdezte gyanakodva Dylen, felhúzott szemöldökkel.
-   Rossz társaságba. - vigyorogtam rá, majd lerúgtam a cipőmet.
-   De mennyire rossz? - kérdezte William, mire elnevettem magam.
-   Nagyon! - nevettem.
-   De tényleg meg tudod védeni magad? - kérdezte Louis.
-   Mit gondolsz? - szedtem ki a táskámból a gázspray-t és megmutattam neki.
-   Oké, hiszek neked! - mondta bólintva.
Én visszatettem a spray-t, majd bementem a másik helységbe átöltözni. Mikor készen lettem, felkaptam a cipőt is, majd kimentem a fiúkhoz.
-   Ez ki? - bökött a főnökömre Matt. - Azt mondta, hogy ismered.
-   Mit akarsz Bear?! - kérdeztem idegesen karba tett kézzel.
-   Téged. - kacsintott.
-   Ha ezt nem fejezed be rohadt gyorsan, felmondok! - néztem rá komolyan. - Jobb lenne, ha most elhúznál a kibaszott koszfészkedbe, mert különben nem találkozunk többet! Soha.
-   Olyan szexi amikor káromkodsz! - kacsintott rám, majd közeledett felém, de Will elkapta hátulról az inge nyakát.
Ha innen bármelyik fiú így kapna el, szerintem már senki nem lenne olyan bátor, de William azon kívül, hogy izmos és erős, még magas is, tehát Én velük nem igazán bátorkodnék verekedni.
-   Megmondta, hogy húzzon el, nem?! - szólt rá idegesen Will.
-   Ne mondd, hogy Ti még nem dugtátok meg! - vigyorgott körbe, mire hirtelen Louis egy igencsak erős ütéssel helyre rakta az agyát, majd megfogta az ingének a gallérját és úgy rántotta fel a földről.
-   Szálljon le róla, különben nem leszünk jóban! - üvöltött rá Louis, majd idegesen a falnak lökte.
Bear csöndben kirohant az öltözőből.
-   Köszönöm. - néztem Louis-ra és Will-re.
-   Nincs mit. - rántottak vállat mosolyogva, majd William mellém lépett és szórakozottan átölelt, majd összeborzolta a hajam. - Már értem Harry-t, miért szereti, ha olyan vagy, mint egy kislány.
-   Én nem. - forgattam a szemem.
-   Azért, mert olyan mintha a húgunk lennél és valójában mindig olyan vagy, mint egy kislány, csak ügyesen leplezed. - mosolygott Matt.
-   Nem vagyok kislány! - toltam el magamtól Will-t, majd összekötöttem a hajam.
-   De! - vigyorgott rám Dylen. - Nagyon kicsi kislány vagy! - ölelt meg hátulról, mire megforgattam a szemem.
-   Na, engedj el, mert ezt a kislányt már csak hátulról láthatjátok, ugyanis nyerni fog! - vigyorogtam magabiztosan, majd kiléptem az öltözőből.
-   Már most is hátulról látunk és hidd el, nem olyan rossz a látvány! - szólt utánam vigyorogva Matt.

* Louis William Tomlinson szemszöge *

EZT TÖRÖLD KI ÉS A KÉPET VIDD FEL!!!!!

Nem mondom, hogy Jane nem jó versenyző, mert valójában nagyon profi, viszont sikerült legyőznöm. Már idegesít, hogy kétszer legyőzött és bármennyire fáj bevallani, de egy nőtől kikapni szégyen. Tehát a tervem a következő: a holnapi versenyen minden áron nyerni fogok ellene és ma valami olyasmit teszek, amivel összezavarom, holnap pedig összetöröm az érzékeny lelki világát. Kegyetlen leszek a győzelemért, ahogy eddig is tettem. Nem fog egy ilyen gyenge kiscsaj lelökni a trónomról!

Ahogy kiszálltunk az autóból, vigyorogva léptem Borka mellé. Valójában szerintem a Borka sokkal szebb, mint a Jane, de nem hagyja, hogy így hívjuk, pedig illene hozzá.
-   Valaki túl magabiztos volt?! - vigyorogtam rá.
-   Valaki még mindig az! - pillantott rám hasonló pimasz vigyorral.
-    Látom még mindig az vagy! - mondtam felhúzott szemöldökkel.
-    És az is leszek. - vigyorgott rám, mire elkaptam a kezét és behúztam magam után az öltözőbe, amit valószínű nem értett.
Becsuktam magunk után az ajtót, majd óvatosan nekidöntöttem a hátát.
-    Louis... - mondta a nevem halkan és félve, de láttam rajta, hogy tetszik neki a helyzet.
Végigfuttattam rajta a szemem, majd úgy tettem, mint aki igazán vonzónak találja amit lát.
-    Jane, szerelmes vagyok beléd! - hazudtam a szemébe.
-    Louis, ez nem vicces! - próbált eltolni magától a mellkasomnál, de nem engedtem neki.
-    Nem viccelek Kicsim! - simogattam meg az arcát és elmosolyodtam.
Pontosan tudtam, hogy már a lábaim előtt hever, azt csinálok vele, amit csak akarok. Olyan volt mint az összes többi lány eddig.
-    Felejtsd el, hogy beveszem ezt! - rázta a fejét hevesen. - Nem most jöttem le a falvédőről!
-    Hidd már el, hogy tényleg szeretlek! - vettem a kezeim közé az arcát és a szemébe néztem.
Gyönyörű kék szemei megint megleptek, ahogy akkor is, amikor elkaptam az ajtóban, de ez igen kevés ahhoz, hogy valóban beleszeressek, vagy jelentsen nekem valamit! Nekem tökéletes nőre van szükségem, nem szúrhatja el a karrierem egy ilyen semmirekellő ronda liba.
-   Bizonyítsd be! - mondta karba tett kézzel határozottan.
-   Mondd kedves Jane, mit gondolsz hány lánynak vallottam eddigi életemben szerelmet?! Szerinted viccelek?! - kérdeztem felhúzott szemöldökkel, mire elgondolkozott. - De ahogy akarod! - rántottam vállat, majd hirtelen megcsókoltam.
Ez nem volt a tervemben, de ha ilyen okos ez a lány, mindent be kell vetni!
Először nem csókolt vissza, majd ahogy észbe kapott, visszacsókolt és be kell valljam, hogy nagyon jól csókolt és az ajkai is nagyon puhák voltak. Életem legjobb csókjai közé sorolnám, ha nem Ő lett volna, akivel csókolózom, hanem mondjuk valami tökéletes modell lány.
Közben kezeimet a derekára csúsztattam, míg Ő átkarolta a nyakam. Olyan igazi romantikus pillanat, ami jelen pillanatban nem volt túl romantikus a részemről.
-   Hiszel nekem? - kérdeztem, mikor elhúzódtunk egymástól.
Csak némán bólintott, mire megfogtam a kezét.
-   Ezt titokban tartjuk Hercegnőm és szeretném, hogy titokban a barátnőm legyél. - mosolyogtam rá.
Ő elmosolyodott.
Barátnőm?! Nevetséges, nekem olyan sosem volt!
Csak némán bólintott, majd elengedett, meghúzta a copfját és mintha mi sem történt volna elment mellettem, majd elvett egy üdítőt és dobott egyet nekem is.
-   Megyek öltözni. - nézett rám, de elkaptam a karját és megállítottam.
-   Ne szégyenlősködj Édesem! - kacsintottam rá mosolyogva.
-   Nem fogok előtted átöltözni. - nézett a szemembe karba tett kézzel.
-   Miért? - kérdeztem.
-   Mert akkor hányni fogsz! - közölte, mire elnevettem magam, majd felálltam a kanapéról és óvatosan mögé léptem.
-   Nincs semmi olyasmi, ami engem el tudna taszítani tőled Gyönyörűm! - súgtam a fülébe, majd óvatosan előre nyúltam a kezeslábas cipzárjához.
Na jó, azért aggódtam, hogy mit is fogok látni...
Egy csókot nyomtam a nyakára, miközben a cipzárt lehúztam a köldökéig. Megfogtam a vállánál a ruhadarabot, majd lehámoztam a kezeiről, így elém tárult a felső teste. Tökéletes mellei voltak. Mármint nem az a tökéletes, amikor a csont vékony lánynak olyan kicsi melle van, hogy egy bő pólóban nem is látszik... neki tökéletes méretűek voltak.
Majd óvatosan letoltam a ruhát a csípőjéig. Valóban volt rajta egy kis felesleg, de nem volt ronda, ez biztos. A csípőjéről, pedig a bokájánál landolt a ruha, amiből kecsesen kilépett.
-   Gyönyörű vagy! - súgtam a fülébe, bár ezt sem tartottam igaznak, hiszen nem volt olyan különlegesen szép, sem vonzó.
-   Nem igaz. - rázta a fejét, majd ellépett tőlem és másik helységbe ment, így tökéletesen meg tudtam vizsgálni hátulról...
Azért a feneke és a mellei elég jók...
Mikor visszatért, már fel volt öltözve és a haját is kiengedte, majd nyílt az ajtó és megérkezett Matt, Dylen és Will.
-   Ti ketten itt? - vigyorodott el Matt.
-   Öltöztünk. - mondta egyszerűen és érzelemmentesen Jane.
-   Jöttem érted! - nyitott be vigyorogva a főnöke már megint, mire unottan és idegesen nézett rá.
-   Rád hívom a rendőrséget! - fenyegette Jane, mire egy pillanat alatt eltűnt az ajtóból.
-   Szép! - vigyorogtam rá.
-   Nem túl tiszta ember. - rántott vállat, majd felkapta a táskáját.
-   Majd otthon találkozunk. - mondta, de elkaptam a karját.
-   Hova mész? - kérdeztem, hiszen most tényleg kíváncsi voltam.
-   Titok. - kacsintott rám, majd kihúzta karját a fogásomból és vigyorogva kilépett az öltözőből.
Ez azért viccesen könnyen ment!